A Szervezet 2004-ben jött létre azzal a szándékkal, hogy a hazai munkaerő-piacon működő személyzeti tanácsadó cégek részvételével olyan érdekvédelmi fórumot hozzon létre, amely megfelelő potenciállal tudja e szegmens érdekeit képviselni és előmozdítani. 2010-ben a szövetség szolgáltatási körének bővítése mellett döntött, melynek egyik iránya HR tanácsadás és tréning szekció megalakítása volt.
Tagjaink szakember-, vezető-, munkaerő-kiválasztással, közvetítéssel, kölcsönzéssel, HR tanácsadással és tréninggel foglalkozó vállalkozások, melyek a munkaerő-piacon hosszabb ideje folyamatosan és sikeresen működnek. Jelenleg 25 vállalat tagja a Szövetségnek, köztük a Magyarországon működő piacvezetők is.
Általános célja a Szövetségnek, hogy az ágazatot érintő szakmai, etikai kérdésekben olyan általános érvényű állásfoglalások kerüljenek kialakításra, amelyek egy társadalmilag elfogadott, tisztességes, ugyanakkor dinamikusan fejlődő munkaerő-piac működéséhez járulnak hozzá.
A Szövetség további fontos tevékenysége egy kiterjedt külföldi kapcsolatrendszer kialakítása, elsősorban a szomszédos országokban és a többi EU tagállamban működő érdekvédelmi szervezetekkel, valamint egyéb nemzetközi szövetségekkel. Ennek első lépése az volt, hogy az SZTMSZ a CIETT (International Confederation of Temporary Work Business) és az EUROCIETT (International Confederation of Temporary Work Business) teljes jogú tagjává vált..






















