A munkahelyeknél viszont nem csak a mennyiség számít, a minőség legalább ilyen fontos. Ezt mutatja a Legjobb Női Munkahely verseny is, amelyet évről évre meghirdet a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség. A nagy cégek közül a Fővárosi Csatornázási Művek, a kisebb munkáltatók versenyében a Factory Creative Studio Kft. lett az első 2010-ben. Az idei pályázatot csütörtökön jelentik be a BNV-n.
A szövetséget Ferenczi Andrea hozta létre, aki így szeretné kamatoztatni külföldön szerzett tapasztalatait. Amerikában azt tanulta, hogy egy nőnél negyven év fölött kezdődik az élet, és akkor kell vállalkozásba kezdeni. Pályázatukat eddig professzionális szakmai oldalakon hirdették meg, de egyre inkább szeretnék bevonni a dolgozó nőket is, hogy javasoljanak nekik cégeket és követendő jó példákat.
Nem feltétlenül az a jó munkáltató, aki magas javadalmazást ígér az alkalmazottnak – mutatott rá Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke. Legalább ilyen vonzó lehet a rugalmas munkaidő, a távmunka lehetősége, a kulturált környezet vagy a családi programok, és sok nő szívesebben dolgozik otthon, mert közben el tudja végezni a ház körüli teendőket is.
A Legjobb Női Munkahely pályázatot két kategóriában hirdetik meg. A húsz-kétszázötven fős cégek mezőnyében a Fővárosi Csatornázási Művek bizonyult 2010-ben a legjobbnak, a második az Észak-dunántúli Vízmű, a harmadik az Unilever Magyarország lett. A kisebb munkáltatók közül a Factory Creative Studio Kft. vezeti a rangsort, majd a Cisco Systems magyarországi leánycége és a Kürt Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. következik.
KERESÉS AZ OLDALON:
Keresik a legjobb női munkahelyeket

A KSH adatai szerint a 15–64 éves korosztályban közel kétmillió férfi áll alkalmazásban, míg a dolgozó nők létszáma tizedével marad el ettől.
2011. 10. 24.






















