A Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége második alkalommal osztotta ki a HR Oscar-díjakat, ismételten a legjobb HR-esek elismerése volt a cél. A három kategóriában nem csak a már gyakorló szakemberek, hanem bármely felsőoktatási intézmény humánerőforrás-szakképzésén részt vevő hallgatók is eséllyel pályázhattak. Ebben az évben azokat az ifjú tehetségeket, HR szakembereket és csapatokat díjaztuk, akik újszerű látásmódjukkal, innovatív, előremutató ötleteikkel segítik a vállalatok megújulását, fellendülését. A legfontosabb bírálati szempontok közé tartozott az eredetiség, kreativitás, illetve a vállalati pályamunkák gyakorlatiassága, mérhető hatása.
2010 HR Oscar győztesei:
- Legjobb HR csapat: Magyar Telekom és a MOL Group
- Legjobb diplomamunka: Hoffmann Gábor
- A zsűri különdíja: Horváth Alíz
Idén a legjobb csapat kategóriájában két első díjat is kiosztottak, melyet a Magyar Telekom mellett a Mol kapott meg. A zsűri értékelése szerint a két pályázat között szakmailag lehetetlen volt különbséget tenni.
A Magyar Telekom csapata a munkaerő megtartásáról nyújtott be értékes anyagot. Itt főleg a családanyák, megváltozott munkaképességűek és egyéb csoportok megtartásáról volt szó, ez a társadalmi szerepvállalás miatt bír releváns értékekkel a szakma számára. A vállalat az országban egyedülálló kismama- és családsegítési programmal segíti a kisgyermekes szülők munkába való visszatérését és csökkenti a családok gyermekelhelyezéssel kapcsolatos terheit. Emellett támogatja az atipikus foglalkoztatást, azaz a részleges távmunkát, a részmunkát és a rugalmas munkaidőt. A Magyar Telekomnál megváltozott munkaképességűek is dolgoznak, akik részére egyebek között 3 napos rehabilitációs szabadságot biztosít a vállalat, továbbá az álláshirdetésekben feltünteti, hogy mely állások tölthetők be fogyatékossággal is. Emellett szemléletformáló programokkal növeli a munkatársak érzékenységét.
A Mol HR-es csapatának témája a munkaerő-biztosításhoz kapcsolódik, a kívülről jövő szakemberek beilleszkedését szolgálja. A Mol a középiskoláktól az egyetemekig indít programokat, versenyeket, melyek célja, hogy a társaság közép és hosszú távú erőforrás szükségleteit biztosítani tudja. Erőssége a beadott pályázatnak, hogy a vállalat koncepciójában, az utánpótlást, mint a munkaerő biztosítás teljes vertikumára való elgondolást tudatosan alakította ki, és építette fel. A MOL integrált megközelítése azért újító, mert a középiskoláktól az egyetemekig indít programokat, versenyeket. Mindezek célja, hogy a társaság közép és hosszú távú erőforrás szükségleteit magas szinten biztosítani tudja.
Az idei HR Oscar "Legjobb HR témájú diplomadolgozat" kategóriájában Hoffmann Gábor, a Pécsi Tudományegyetem hallgatója kapta meg a címet. Ő a kis- és középvállalkozásoknál megfigyelhető vezetői attitűdöket és hiányosságokat vette nagyító alá és hatékonyságnövelési javaslatokat dolgozott ki HR szempontból.
A zsűri különdíjjal jutalmazta Horváth Alíz HR szakembert, aki pályamunkájában a képzés-fejlesztés egyik módszertanát írta le. Általában problémát okoz a cégek számára, hogy a vezetők a különböző tréningek után nem tudják továbbadni a megszerzett tudást, tapasztalatot, illetve erre semmilyen más módot nem találnak. A különdíjas HR szakember azonban egy apró trükkel megoldotta a feladatot: a tréningen részt vett vezetőkre bízta az utódok és az alkalmazottak képzését, így a vezető kénytelen volt egyrészt elsajátítani, másrészt továbbadni tudását. Így a gyakorlatban sikerült áthidalni a problémát.
2009-es év győztesei:
- Legjobb diplomamunka: Kertészné Benkóczy Laura
- Legjobb HR csapat: Vodafone Zrt.
- Legjobb HR szakember: Fábián Gergely
A legjobb HR témájú diplomadolgozata díjat Kertészné Benkőczy Laurának ítélte oda a zsűri. A nyertes dolgozatban írója azt vizsgálta, hogy a kis-és középvállalatoknál mennyire működik a HR. A munkából kiderül, hogy ma Magyarországon az alkalmazottak csaknem 60 százaléka dolgozik kis- és középvállalatnál, mégsem jellemző, hogy a HR a nagyvállalatokhoz hasonlóan összeszedetten működne. A kutatások azt bizonyítják, hogy hazánkban a HR, mint önálló funkció, nem jellemző, a cégvezetők nem szívesen foglalkoztatnak HR szakembert. A megoldási javaslat szerint a cégek külsős munkatársakkal oldhatnák meg a HR feladatokat, ahogyan a könyvelést, a jogi tanácsadást is.
2009-es év legjobb HR csapata díját a Vodafone Zrt. vehette át. A cég Magyarországon 1200 embert foglalkoztat a pénzügyi szolgáltató központjában dolgozó munkatársak mellett. Gothárdi Ibolya humánpolitikai igazgató elmondta, hogy két évvel ezelőtt a HR csapat azt a célt tűzte ki, hogy olyan HR szolgáltatást fognak nyújtani az embereknek, ami példaértékű lehet Magyarországon. Ez a díj bizonyítéka kitartó munkájuknak. Szlogenjük: „Mindenre van megoldás". A Vodafone HR igazgatója azt vallja, hogy a HR terület óriási szerepet tölt be egy cég életében: legyen szó sikerről, kudarcról, bármelyikért ötven százalékban a HR a felelős. Nagyon fontosnak tartja, hogy az alkalmazottak érezzék, szükség van rájuk. Kellő tisztelet és elismerés megadása mellett eredményesen fognak dolgozni és elkötelezettek lesznek a cég felé. A Vodafone jóval a gazdasági válság előtt megkezdte „nagytakarítási" programját, melyet Értéknövelési programnak neveztek el, mert ha egy cég csak arra koncentrál, hogyan lehetne lenyomni a költségeket, hosszú távon nem lehet sikeres.
Végül 2009. legjobb válságszakértője külön díjat Fábián Gergely vehette át, aki egy biztonsági övek gyártásával foglalkozó cégnél dolgozik. Munkájában recesszió idején alkalmas személyzetfejlesztési megoldásokról ír. Szerinte a válságra úgy kell tekinteni, mint egy lehetőségre és a HR szakember feladata, hogy a kiaknázatlan lehetőséget felkutassa és megvalósítsa. Saját cége példáját hozta fel, ahol a válságot úgy próbálják átvészelni, hogy a munkatársakat továbbképzésekre küldik, melyekre korábban idő hiányában nem volt lehetőség. Egy gyakornoki programot is létrehoztak, mely sikeresen működik.





