amely azt vizsgálta, hány cég tervez elbocsátást, illetve létszámbővítést.
Európai uniós statisztikák szerint Magyarország azon kevés tagállam közé tartozik, ahol, ha minimálisan is, de csökkent a munkanélküliség. A munkaerő-piaci helyzetről nemrég felmérés készült, amely a munkaadók foglalkoztatással kapcsolatos terveit vizsgálta.
A kutatásból kiderült, hogy a magyarországi munkáltatók 22 százaléka gondolkodik elbocsátásokról, míg 8 százalékuk bővítésre készül, közel kétharmaduknak pedig nincsenek változtatásai tervei 2012 első negyedévére. A kutatást készítő cég, a Manpower Magyarország ügyvezetője, Kiss Judit a 180 percben elmondta, történt némi arányváltozás, jövőre többen terveznek változásokat, mint máskor, de az adatok még mindig viszonylag stabil piaci helyzetet mutatnak. Általában a munkáltatók háromnegyede mondja azt negyedévről-negyedévre, hogy "köszöni szépen jól van", vagyis a következő periódusban nem nagyon kívánja csökkenteni, illetve növelni dolgozói számát. Most úgy tűnik, hogy tíz százalékponttal kevesebben látnak ilyen stabilitást – mondta az ügyvezető.
Kiss Judit a vizsgálat kapcsán elmondta, a munkaerő-közvetítéssel is foglalkozó Manpower cégcsoport az Egyesült Államokban már ötven éve végez hasonló felmérést, manapság pedig a világ negyvenegy országában negyedévről-negyedévre közel 65 ezer munkáltatót kérdeznek meg az adott államra jellemző reprezentatív minta alapján. A felmérés során Magyarországon 750 céget kérdeztek meg, az első ilyen hazai vizsgálat 2009 harmadik negyedévére vonatkozott.
A friss adatok azt mutatják, hogy az építőiparban és a vendéglátásban nem sok jóra lehet számítani a következő első negyedévben. Ezekben az iparágakban viszonylag kevés az olyan munkáltató, amely létszámbővítésre készül, ellenben majdnem minden harmadik úgy gondolja, hogy talpon maradása érdekében el kell bocsátania dolgozói egy részét. Kedvező változásra utalnak azonban az adatok a köz- és szociális szolgáltatások szférájában. Ezen a területen két százalékpontot javult a felvételt és elbocsátást tervezőcégek aránya alapján számított mutató értéke, jóllehet, az még mindig negatív.
Kiss Judit szerint a munkavállalók számára jó hír, hogy minden szektorban, és minden régióban vannak olyan munkáltatók, amelyek munkaerő-felvételt terveznek. A regionális különbségek azonban meglehetősen nagyok. Manapság Közép-Magyarországon, illetve a Nyugat-Dunántúlon a legbiztatóbbak a munkavállalók számára a kilátások. Az elhelyezkedés szempontjából nagyon fontos lehet a mobilitás, a tanulásra, illetve átképzésre való nyitottság, valamint a kompromisszumkészség. Ha ezek a tényezők megvannak, akkor az álláskereső előbb-utóbb jó eséllyel talál valamilyen munkát, ha pedig már dolgozik, talán könnyebb a helyzete, és könnyebben tudja kivárni a jobb lehetőségeket – mondta a 180 percben a munkaerő-piaci szakértő.























